Lassan, de biztosan nekem is leesett, hogy itt bizony világjárvány van. Igen, itt, és most. Amikor először olvastam a koronavírus-járványról, akkor még csak Kínában voltak fertőzöttek, és olyan távolinak tűnt az egész. Nem is tudatosult bennem, hogy ez egyszer csak hozzánk is elér. Aztán jött Olaszország, de még akkor sem éreztem igazán, hogy ez bennünket is érinteni fog. Így visszanézve nem is értem, hogy hogy nem esett le.
Ez az év kicsit másként alakul mint ahogy terveztem. Az év eleji dolgos napokba nem fért bele egy rövidke bejelentkezés, blogbejegyzés: se évértékelő, se 2020-as tervek összegzése.
Az ünnepi kokárda megrendelésekben voltam épp, meg készültem életem első(nek hitt) tavaszi Vörösmarty téri vásárára. Tulajdonképpen ezek le is foglaltak, amikor is lemondták a március 15-i ünnepségeket. Aztán a tavaszi vásárokat (Vörösmarty tér, Allee, WAMP) is. Na, itt már nem lehetett nem észre venni, hogy miről is van szó. Az iskolabezárásokkal pedig egy új időszámítás kezdődött minannyiunk életében.
Már szinte nincs olyan ország, ahol ne ütötte volna fel a fejét a vírus. A külföldön élő barátaim sincsenek védve tőle, legyenek a világ bármely szegletében.
Elég félelmetesen hangzik, hogy világjárvány, de én (egyelőre) nem vagyok megijedve, viszont az idős szeretteimet féltem. Úgyhogy nagyon fontosnak tartom a távolságtartást, bármennyire enhéz is ez most!
Ami egyébként nagyon nem az én műfajom. Nem vagyok egy izolálódós típus, és már most nehezen megy, de elfogadtam, hogy nincs más választásunk, ki kell bírni. Kicsit tanító néniskedem az elsős fiammal, ami egy vadiúj, és egyáltalán nem könnyű feladat. És amíg lehet, elmegyek futni a szabadba, Milos pedig mellettem teker. Mondjuk, hogy együtt tesizünk.
Számomra szomorú és ijesztő is egyben, látni, hogy ez a nyitott és befogadó Európa, ahol eddig éltünk, bezárt. Szomorú, de persze érthető és valószínűleg ez az egyetlen lehetőségünk. Őszintén kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz a vírus utáni világ. Mi változik és hogyan. Vegyes érzéseim vannak, és ezzel, gondolom, nem vagyok egyedül.
Egyben biztos vagyok, hogy ez a járvány is úgy be fog égni az emlékezetünkbe, mint az 1986-os nagy hó és a taxis sztrájk, csak ez egy kicsit tovább fog tartani, sajnos.
{loadposition back}
{loadposition random}
