A lista
Aki ismer, tudja, hogy listákat írok. Mindig, mindenről. To do lista, bevásárlólista, ajándéklista, tervek lista, nyaralási lista, január 20-i lista – szóval amiről csak lehet, nekem van listám. Az a biztos! El sem tudom képzelni, hogy hogyan lehet életben maradni listák nélkül?! Én ragaszkodom hozzájuk, és kéjes élvezettel pipálom ki az elkészült/megvalósult/végrehajtott dolgokat. Ennek megfelelően az éves naplófogyasztásom az átlagosat asszem magasan veri – még szerencse, hogy naplókat és naptárakat (is) készítek. Mondjuk, ha egy kicsit jobban belegondolok, ez valószínűleg nem puszta szerencse… Talán inkább úgy igaz az állítás, hogy nem véletlen, hogy naptárakat és naplókat (is) készítek.
É.V.É.R.T.É.K.E.L.Ő
Évértékelőt a nagyok szoktak tartani. A fontos emberek. Vállalatvezetők. Miniszterelnökök. Kórházigazgatók. De minimum managerek. Régen legalábbis így gondoltam, és kb. el sem tudtam képzelni, hogy egyszer én is tartok évértékelőt. (Azért mondjuk reménykedtem.) Akárhogyis, abban biztos voltam, hogy ha egyszer csinálok ilyet, akkor a szokásos „Nehéz év volt, de remekül helytálltunk!” dumát és a lelkesítőnek szánt, mégis közhelyesre sikeredett mondatokat én tuti nem fogom nyomni. Azt vallom, koncentráljunk inkább a pozitívumokra. Mert abból is van rengeteg. Sorolom is őket:
A küldetés: ajándékvadászat ON
Én is azok közé tartozom, akiknek nagyon fontos, hogy mindig mindenkinek olyan ajándékot találjon, aminek tényleg örül. Szinte küldetésemnek tekintem a tuti ajándék beszerzését. Már egy-két hónappal karácsony előtt elkezdek figyelni, és lecsapok minden egyes információmorzsára, ami segítségemre lehet. Nagyon élvezem a dolgot. Persze próbálom észrevétlenül tenni mindezt. (Hogy sikerül-e, arról kérdezzétek a barátaimat, családtagjaimat.)
Az a bizonyos táska
Öt éve, mióta karácsonyi vásárokban árulok, elég mást jelent számomra az advent, mint korábban. Nem állítom, hogy ezelőtt szent áhítatban vártam az ünnepeket, de mindig karácsonyi hangulatot teremtettem a lakásban, időben kitaláltam és beszereztem az ajándékokat, és még arra is jutott idő, hogy a csajokkal feltérképezzük a Vörösmarty téri kínálatot – különös tekintettel a forralt bor felhozatalra.
Jedi visszatér
A maximalisták egyik tipikus hibája, hogy kontrollmániások. Vagyis képtelenek másra bízni a feladatokat, mert senkiben nem bíznak meg annyira, hogy elhigyjék róla, képes lehet olyan szuperul elvégezni, ahogy bezzeg ők tennék. Én is maximalista vagyok (vagy legalább törekszem rá), de azért nem hülye. Egy csomó folyamatot ugyan nem engedek ki a kezemből (valamivel nekem is ki kell töltenem a napjaimat), de más dolgokban szívesen kérek segítséget.
Nem csalás, nem ámítás
Abban a korban kezdtem nővé válni, amikor nőnek lenni már itthon is vizuális kihívás volt. A hirtelen megszaporodott plakátokon, magazinokban mindenhol tökéletes csajok pózoltak, és én kamaszlányként komolyan hittem, hogy lehetséges olyan szépnek lenni és én leszek is, csak akarni kell.
Kedvencek
Legfrissebbek
