Vakrandi
Nem szoktam francia nyelvű leveleket kapni, szóval támadt egy kis szívdobogásom, mikor egy tavaly télvégi napon megláttam a hosszú francia szöveget a mailboxomban. A megszólítás Dear Roth volt, tehát minden tévedést kizáróan nekem szólt, de persze egy szót se értettem belőle. Miközben lefele görgettem, azon gondolkoztam, hol láthatott meg és milyen francia pasi, milyen rafinált módszerekkel nyomozta ki a nevemet-címemet, hogy kapcsolatba léphessen velem, na és kiben bízhatok meg annyira, hogy a levelet lefordíttassam. Az álmodozás 10 másodperc után kipukkant, mert a levél alján ott volt egy rövid angol összefoglaló, amiből kiderült: nem pasi. Munka. Annak is inkább fura.
Minden képnek van egy története
Mondtam már, hogy nem, ezerszer megmondtam. Ne haragudj, nem tudok Kölnről képet festeni neked, értem, hogy te ott voltál ösztöndíjas, és neked annyi mindent jelent az a város, tisztára az életed legszebb időszakát. És értem, hogy jó lenne persze a húgodnak valami kutyusos notesz, pláne, most, hogy vett saját kutyát, ami gyerekkori álmotok volt különben, csak a szüleitek nem engedték, de most végre teljesült. És értem azt is, hogy vagány ajándék lenne a barátnődnek valami cuki kisbaba-mintás táska, mert ők tényleg több évig próbálkoztak, mire végre lombikkal összejött nekik, és ez tök nagy szó.
Soha nem felejtem el az elsőt
Emlékeztek még a Magnum-reklámra, a plakáton csak egy telibe fotózott rúzsos száj volt, ahogy ráközelít egy ingerlően csokis jégkrémre, a fél ország sziszegett, milyen szemérmetlenül áthallásos. A reklámfilmben meg, a plakátnak megfelelően erotikus hangon szakadt ki a csajból, hogy soha nem felejtem el az elsőt. Bár a plakáton tornyosuló monstre jégkrémről nekem a mai napig is pont csak egy monstre jégkrém jut eszembe, a nyögős mondat viszont közel húsz éve (jesszus) kísért, és pont ezen a hangon szólal meg bennem, ha, mint most is, nosztalgiázom.
Pénzes praktikák – nem csak hívőknek
A nagymamám szomszédjában lakott egy néni, akit úgy hívtunk, hogy Bolondos Bözsi néni, nemcsak azért, mert ez jól hangzik, hanem mert tényleg kicsit zűrös néni volt. Nem igazán, csak egy kicsit, de a gyerekek könyörtelenek, és elég egy kis elhajlás a mainstreamhez képest, azt egyből kiszúrják. Ahogy azt is, ha valaki a papírpénzt címletenként négybe hajtogatva tárolja a tárcájában, mint Bözsi néni, fizetés közben meg magyarázgatja a boltosoknak, hogy így tovább marad ám meg nála, mert nehezebb kiadni.
Ott a pont
Vásározós napok végére – mint a vasárnapi Wamp után is – gyakran elfáradok, és kis irigykedéssel gondolok azokra a kiállítókra, akik helyett a standon megbízott eladók ácsorognak, fagyoskodnak vagy épp sülnek meg egész nap. Ilyenkor egy-egy pillanatra felvetődik bennem, hogy legközelebb én is inkább valakivel képviseltetem magam, olyannal, aki még jobb eladó is lehet nálam, hiszen a termékismeret tanulható, és a vevőim vélhetőleg nem csak a személyes varázsom miatt döntenek a termékeim mellett (legalábbis remélem, bár ez a lehetőség is hízelgő). Volnának is ideális jelöltjeim a posztra.
Becsöngettek
Bár a saját gyerekemmel nem vagyok célcsoport, mégsem tudom kivonni magam a fél országot lázban tartó tanévkezdő para alól. Emlékszem én azon kevés gyerekek egyike voltam, aki várta a szeptemberi évkezdést, és az azt megelőző tanszer vásárlást.
Kedvencek
Legfrissebbek
