Nyaralásból haza, kicsit leverten… Ami most jön, azt szeretem az évből a legkevésbé, ezt az őszbe forduló búcsúzkodást, rákészülést az év végi hajrára, ahogy új rutinba töröm magam és a gyerekem ezután a végtelen szép nyár után, és mehetünk mindig beljebb a hidegbe-sötétbe. A nemszeretem dolgok könnyebb átvészeléséért általában meglepem magam egy kis vigaszajándékkal.
És hogy ez is egy ilyen ősz-kezdő vigaszajándék lehet, gondoltam, mikor igent mondtam egy kiadói felkérésre, hogy segítsek megalkotni a külföldről talán többetek számára ismerős, hazai kiadásban viszont ismeretlen 18 hónapos iskolanaptárt (2015. szeptember 1-jétől 2016. december 31-ig tart). Diákokat, tanulókat, tanárokat, na meg anyukákat céloztunk meg vele elsősorban, de sejtem, hogy a legtöbb naptárfüggő szeretni fogja ezt az új formátumot, egészen egyszerűen mert – ritkábban kell váltani. A régi naptárt még tovább lehet szeretni, az infók pedig még tovább visszakereshetők maradnak.
Mivel hosszabb időtartamra szól, és tovább van kézben, a kiadó egy kis kalendárium-feelinggel is gazdagította ezt a naptárt: a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (ismertebben: A Skanzen) gyűjtéséből beleírtuk az egyes napokhoz kötődő szokásokat, népszokásokat, érdekes hagyományokat. Sőt, szintén a kalendárium-szerűség kedvéért fotók is kerültek bele: a menő gasztroblogokból food stylistként ismert Milutinovits Panka válogatott nekünk az ételfotóiból, némelyiknek még a receptjét is megosztja velünk.
Szóval igazi praktikus, csajos terméket sikerült összeraknunk, és mivel minden nő lelkében megmarad a ragasztgatós kiscsaj, kiemelt napokat jelölő matricák is járnak a naptárhoz (mint pl. mikor jön a szerelő, mikor ne felejtsünk el egy fontos munka ebédet, vagy egy jó színházat/mozit). Nagyon kíváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzá! Ha megtetszett, online is vásárolhattok belőle, vagy a Palomában a bemutató termemben (1053 Budapest, Kossuth L. u. 14-16., nyitva tartás: kedd, szerda,csütörtök: 11-19 óráig) az éves naptár áráért, 3900 Forintért. Az ősz pedig monnyon le.
Ebből a négy féle borítóból tudtok választani
Az előzéket is Panka fotói díszítik, mutatom őket egyenként is, melyik borítóhoz melyik fotó került
Combinóhoz “kovi ubi”
Ehhez a finom Margit hidashoz csakis egy jóféle sütenény dukál
Motorsohoz pedig a piaci hangulat
A belíveken is vannak fotók, receptek, nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem mindig össze fut a nyál a számban ha rájuk nézek…
Érdemes elmerülni a részletekben: cérna fűzött könyvtest, patent záródás, matricák
A belívek elosztása heti rendszerben: bal oldalt a hét napjai, jobb oldalt vonalas rész a jegyzeteknek. A képes részek mellett is van jegyzetnek hely, oda lehet írni pl. a saját receptünket, amit a fotó inspirált
{loadposition back}
{loadposition random}