Utálom a béna hírleveleket. Ennek ellenére majd mindegyiket megnyitom, legalább egy pillanatás erejéig, hogy szörnyülködhessek rajtuk – kicsit úgy, ahogy a gyerek csapja rá a szörnyre a mesekönyvet, hogy aztán kinyissa újra meg újra, mert nem bírja nem megnézni. Jól láttam, hogy ilyen randa? Jól láttad.
A világ születésekor, amikor az első honlapomat terveztem, már elég elterjedt volt a hírlevélküldés, de még nem éreztem elkerülhetetlennek. Ráadásul az a szűk kör, amely a munkáimat ismerte, nagyjából az iwiwes ismerőseimmel volt azonos (ki emlékszik még az első iwiwes ismerősvadászat gyönyörűségére?), velük pedig mégse kommunikálhattam cégszerűen… Most már azonban nem térhetek ki ez elől: sokan vagytok, sokfélék lettek a termékeim is, sokféle infót lenne jó megosztani veletek.
Lett tehát egy hírlevelem, amelynek a rendszeressége mondandófüggő, tartalmát tekintve pedig inkább törekszik aktualitásra, mint eladásra. Sosem szerepelt még benne például, hogy vegyél, vegyél, kedves vevő, minden nagyon szép, minden rettentően olcsó! Bár még szerepelhet, érdemes lesz figyelemesen olvasni.
Szeretném, ha értelmét éreznétek annak, ha elkötelezitek magatokat mellettem, így amellett, hogy igyekszem számotokra is értékelhető dolgokról írni a hírlevélben, kitaláltam még valamit. Mostantól minden hírlevél végén szerepel majd egy egyszerű kuponkód (pl. METRÓEGÉR), amely a kiküldéstől számított 30 napig lesz érvényes, és amely minden Palomás vásárlásotoknál 10%-os kedvezményt jelent majd a végösszegből. A kuponkód nem lesz személyre szóló, se titkos, nyugodtan terjeszthetitek azok között, akik ezt megérdemlik.
Emlékeztetőül a Palomás bemutatótermem címe: Bp. V. ker., Kossuth Lajos u. 14-16., félemelet. Nyitva tartás: kedd, szerda,csütörtök: 11-19 óráig.
Hamarosan küldöm is az első kuponkódos hírlevelet, szóval érdemes lehet feliratkoznotok a hírlevélre már most. Csak szólok.
{loadposition back}
{loadposition random}